Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem szokványos bejelentés érkezett a Balatonlelle Rendőrőrsre augusztus 4-én.  A 7-es főút mentén, egy műanyag rekesz mellett aligátorteknőst találtak.

Az állatot vélhetően egy ládában dobták ki, azonban valószínűleg szétrágta és kiszabadult. A rendőrök a Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság természetvédelmi őrszolgálatának segítségét kérték.

"Egy ekkora példánynak már komoly harapása lehet"

– olvasható Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóság weboldalán. Az aligátorteknős vagy harapós teknős nevét is onnan kapta, hogy késéles, csőrszerű állkapoccsal rendelkezik, amellyel erőfeszítés nélkül képes felaprítani zsákmányát. Emellett a fajt könnyen felismerhetjük a farkukon megjelenő szarukúpokról, illetve a fiatal felnőtt egyedek esetében kisebb tüskék láthatók a gerinc és bordapajzsok mentén.

Különösen veszélyes állatfajnak minősül

Állatkertben lehetséges kizárólag a tartása.  A természetben megtalálható aligátorteknősök mindegyikére igaz, hogy eredetileg a lakosok által illegálisan, kedvtelésből tartott egyedek kerülnek ki a természetbe. Merthogy megnőnek! 

Nem semmi!

Korábban már sikerült megfigyelni, hogy a természetvédelmi őrszolgálat által befogott aligátorteknős a befogást követő napokban több tucat tojást rakott le, így felmerült annak gyanúja is, hogy a szabadon engedett példányok esetenként szaporodásra is képesek lehetnek.

Ez tedd, ha ilyen tekit találnál!

Értesítsd a megtalálás helye szerinti Nemzeti Park Igazgatóságot, aminek területileg illetékes természetvédelmi őre szakszerűen befogja az egyedet. A befogott teknősök chipet kapnak és ezt követően hivatalos engedélyeztetés után állatkertekbe, teknősparkokba kerülnek elhelyezésre.

(forrás: travelo.hu, ERDŐS SAROLTA, BFNPI)