Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Labdarúgó NB I – Válogatott labdarúgókkal erősít a Győr

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Az ETO eddig három játékost igazolt le: az U19-es magyar válogatott védő, Lang Ádám az NB II-es Veszprémtől szerződik Győrbe, a 25 éves szlovén támadó középpályás, Rok Kronaveter a német második ligás Cottbustól, a szintén 25 esztendős középpályás, a szerb Nemanja Andric pedig az FK Rad Beogradtól érkezett. Utóbbi kettő hároméves szerződést írt alá.

Klement Tibor elmondta: megállapodtak a Siófokkal, hogy az ETO térítésmentesen bocsát játékosokat az első osztályú csapat rendelkezésére, cserébe a 14 év alatti siófoki fiatalok ugyancsak ingyen kerülhetnek Győrbe, az akadémiára. Jelenleg úgy fest, hogy Kiss Máté, Varga Tamás, Molnár Tibor és valószínűleg az utánpótlás válogatott Windecker József igazol a következő idényre Siófokra.

A Győr harmadik lett az OTP Bank Liga elmúlt idényében, de nem indulhat az Európa Ligában, mert az európai szövetség a licencszabályok megsértése miatt eltiltotta.

 

(MTI)