Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Lakossági fórumon mutatták be a megújult Széchenyi teret

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nemcsak a barokk főtér újult meg a Széchenyi tér és környezetének funkcióbővítő fejlesztése elnevezésű, az Európai Unió és a magyar állam által támogatott közel 2 milliárd forint összköltségű nagy projekt keretein belül. Az értékmegőrző és elsősorban gazdasági funkcióbővítő fejlesztésekhez ugyanis, több környező épület rekonstrukciója is hozzátartozott.

 

A közelmúltban ezeket az eredményeket is bemutatták az érdeklődő győrieknek azokon a lakossági fórumokon, amelyeken kérdezni és véleményt formálni is lehetett. Sőt, utóbbira meg is kérték a résztvevőket egy anonim kérdőív kitöltésével. Magát a teret Somogyi Tivadar alpolgármester mutatta be, aki emlékeztetett, volt olyan időszak, amikor parkolónak használták a mára turisztikai vonzerővé vált közösségi teret. A belvárosi képviselő kérdésre válaszolva elmondta, a szökőkútrendszer valóban zenél az esti órákban, érdemes meghallgatni.

 

A fórum résztvevőit főként a teraszok fogták meg, és örömtelinek tartják, hogy megtelt élettel a tér. A Szent Mór Bencés Perjelség ablakcseréket és felújításokat végzett az elnyert pénzből, illetve javították és újrafestették a bencés templom homlokzatát, felújították a Patikamúzeumot, valamint annak egy részéből kialakították a Kolostori termékek bemutató termét- hangzott el a Turóczi Péter, a Pannonhalmi Főapátság munkatársa és Horváth Dori Tamás perjel vezetésével tartott fórumon.

 

Teljesen megújult a létjogosultságát új pompájában még inkább igazoló Lloyd-Palota, amelynek tervezője Rosta S. Csaba a pincében található római emlékektől kezdve a csodálatos panorámát nyújtó modern tetőtérig mindent megmutatott a látogatás résztvevőinek.

 

A negyedik lakossági fórumon a Kenyér köz 12. szám alatt kialakított koktélbár, kávézó, fagylaltüzemet mutatta be a tervező, Tárkányi Sándor, aki felhívta a figyelmet az eredeti formájukban meghagyott belső oszlopokra és kapura.

 

Összegzésként megállapítható, hogy a fórumokon végzett elégedettségfelmérés szerint, a nagy projekt elégedettségi indexe közel 80 százalékos.