Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Lassan apad a Lajta

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

   A szakemberek közlése szerint az esti órákban csökkenhet Mosonmagyaróvárnál az első fokú készültség határértéke alá a vízszint.
    A Dunán a következő napokban kissé áradó, stagnáló vízjárás várható, árhullám kialakulására nem kell számítani – jelezték, hozzátéve, hogy a Vas és Győr-Moson-Sopron megye határán lévő Ragyogó és lejjebb, Vág térségében stagnálást vagy lassú áradást, Árpásnál a jelenlegi vízszint körüli vízállásokat prognosztizálnak a következő egy-két napra.
    A tájékoztató szerint az Észak-Dunántúlon már nem befolyásolta a Marcal szintjét a feljebb kisebb emelkedést okozó vasárnapi eső. A Győr-Moson-Sopron határán fekvő Mórichidánál folyamatos lassú apadás figyelhető meg a folyón.

(MTI)