Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Videón, ahogy egy brit kutató csatlakozik egy farkasfalkához vacsorára.

Shaun Ellis idestova 20 éve tanulmányozza a vadonban élő farkasokat, munkássága nyomán pedig kiérdemelte a “farkasember” becenevet is. A videón látható, ahogy a férfi együtt lakomázik négylábú barátaival.
Ellist elmondása szerint már egészen ifjú kora óta lenyűgözik a farkasok, ezért elhatározta, hogy közelebbről is megismeri őket, és igyekszik bepillantást nyerni életükbe. Ezen elhatározás mentén végül az idahói Nez Perce Nemzeti Parkba kezdett járni, s gyakorta nagyon sok időt tölt együtt a farkasokkal.
Egy idő után azonban úgy határozott, ténylegesen odaköltözik, és együtt is élt a helyi törzsfőkkel, hogy egyre többet tudjon meg az állatok mindennapjairól: a farkasok nyolc hónap után fogadták be a falkába a férfit. Számunkra kissé meglepő lehet, de az üdvözlő gesztus abban merült ki, hogy megharapták a térdét.
Az azonban, hogy a falka befogadta, azzal jár, hogy együtt kell velük majszolnia a nyers húst, melyet fogyasztanak. A kutató a következőket mondta négylábú barátairól:
“Amikor egy kis időre részese lehetsz ennek, olyan dolgokat láthatsz, amiket sokan nem. Mindenki a sztereotip farkast látja, de van bennük valami fenséges, a vadon igazi szimbóluma. És amikor velük vagy, ez az egyik utolsó olyan hely a Földön, ahol nem az emberek irányítanak. És ez néha nagyon szép hely tud lenni.”