Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Lebegő autóval Abu Dzabiba

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A csapat ötletgazdája, Németh Péter jogot nyert arra, hogy 2013. szeptember 13-19. között részt vegyen az  Expo Science International (ESI 2013) elnevezésű diákalkotó világfesztiválon Abu Dzabiban.  A Miskolci Egyetemen szombaton (május 11.) megrendezett döntőben 30 csapat versenyzett.  A győri csapat lebegő autójával érte el a kiemelkedő sikert. Az eszköz egy állandó mágnesekből  álló pálya felett lebegő szupravezetőt tartalmazó kisautóból állt, amit a csapat által készített  elektromágnesekkel és vezérlő elektronikával irányítottak a pályán.

Az indítást követően a kisautó a pálya két végpontja között oda-vissza haladt emberi beavatkozás nélkül. A szupravezető kerámia hűtését folyékony nitrogénnel oldották meg, a kisautó egy feltöltéssel 4 percig is képes volt lebegni. A csapat felkészítését Szutyányi Márk, a Mobilis vezető demonstrátora végezte és a munkába több konzultációs lehetőséggel a Széchenyi Egyetem Automatizálási Tanszékének több kollégája is bekapcsolódott.