Lebukott a kábítószergyanús anyagokkal

Cikkünk frissítése óta eltelt 3 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Közúti ellenőrzés során találták meg a rendőrök a gépkocsiba rejtett anyagokat.

A járőrök egy gépkocsi vezetőjét és utasát ellenőrizték Mosonmagyaróváron. A rendőrök az igazoltatást követően átvizsgálták a két férfi ruházatát, illetve az autót is. Ennek során a járműben kábítószergyanús por, növényi származék és tabletták kerültek elő, amiket lefoglaltak. A járművezetőt és utasát – két 34 éves kislángi lakost – elfogták, majd a rendőrkapitányságra történt előállításukat követően velük szemben drogtesztet alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott.

A Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság nyomozói mindkét férfit kábítószer birtoklásának vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki.

Forrás: police.hu