Az ügyészség vádat emelt 28 éves magyar és egy 40 éves szerb férfi ellen, akik együtt rabolták ki egyikük ismerősét.
A Mosonmagyaróvári Járási Ügyészség vádiratának tényállása szerint a 40 éves szerb férfi tudta, hogy egy ismerőse 2023 decemberében nagyobb összegű készpénzt fog magánál tartani, és az útvonalat is ismerte, ahol a sértett közlekedett.
A 40 éves vádlott rávette 28 éves magyar társát, szerezze meg a pénzt a sértettől, ezért 150,- eurót ígért neki. Ennek érdekében egy lécet adott fegyverként, és a sértett által használt útvonalhoz el is szállította a magyar vádlottat, aki a sértettet követni kezdte. Hirtelen hátulról a nála lévő léccel fejbe ütötte, majd ismét a földre került sértettre sújtott. Elvette telefonját és útlevelét, majd elmenekült.
A vádlott a sértett pénztárcáját nem találta meg, amelyben több százezer Ft volt. Végül a helyszínt a vádlott a társa által vezetett járművel hagyta el.
Az ügyészség a terheltek ellen felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt emelt vádat. Velük szemben 10 év szabadságvesztés is kiszabható. Az ügyészség a vádiratban a bűncselekmények beismerése esetére – egyebek mellett – arra tett indítványt, hogy a bíróság a magyar férfit 6 év 6 hónap, a szerb férfit 5 év 6 hónap fegyházbüntetésre ítélje. Az ügyben az érdemi döntést várhatóan a Mosonmagyaróvári Járásbíróság fogja meghozni.