Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Ledolgozzák az ügyhátralékot

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Handó Tünde kiemelte: a hátralék a helytelenül megválasztott bírói létszám és illetékességi terület miatt keletkezett. Ez utóbbi kapcsán közölte, 2011 tavaszától a Pécsi Ítélőtáblához tartozik a Zalaegerszegi Törvényszék, amelynek ügyeit addig másodfokon Győrben bírálták el.

Tavaly év elején 33, idén januárban már csak 24 büntetőügy várt egy évnél hosszabb ideje másodfokú elbírására a Győri Ítélőtáblán – jegyezte meg az OBH elnöke. 
    Havasiné Orbán Mária, az ítélőtábla elnöke arról beszélt, hogy illetékességi területük változása alig hagyott nyomot az ügyszámon: tavalyelőtt 2424, tavaly 2286 ügyet érkeztettek. 
    Legnagyobb „beszállítójuk” büntető és gazdasági-polgári ügyekben is Győr-Moson-Sopron és Komárom-Esztergom megye. A vidéki táblabíróságok közül ügyszámban – Debrecen mögött – a másodikak, a bírák leterheltségében pedig az élen állnak.
    Ennek kapcsán szólt arról is: idén egy visszahelyezett bíró megkezdi működését és a kar további egy taggal is bővül. 
    „Garanciákat látok arra, hogy javítani fogunk még az időszerűségi mutatónkon” – tette hozzá a Győri Ítélőtábla elnöke, aki óriási feladatnak nevezte az új büntető és polgári törvénykönyv hatályba lépését. Azokat ugyanis a bíráiknak el kell sajátítaniuk, és rájuk hárul majd az a feladat is, hogy megismertessék a régió bíráival, titkáraival és fogalmazóival.

(MTI)