Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Nemzetközi sajtófigyelés – Legkorábban 2022-ben térhetünk vissza megszokott mindennapokhoz

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Legkorábban 2022-ben térhetünk vissza megszokott mindennapokhoz – állítja a bécsi Ferenc József Császár Kórház fertőzőosztály vezetője. Mutatjuk a nemzetközi híreket. 

Legkorábban 2022-ben térhetünk vissza megszokott mindennapokhoz, illetve akkor, amikor már a Földön élő összes ember megkapta a védőoltást a koronavírus ellen. Erről a bécsi Ferenc József Császár Kórház fertőzőosztály vezetője beszélt az osztrák közszolgálati rádió reggeli műsorában. Addig az amerikai kutatók által fejlesztett Remdesivir nevű gyógyszer adhat reményt a betegeknek, az első eredmények májusra-júniusra várhatók. A szakember kiemelte, továbbra is nagyon oda kell figyelni az egymás közti távolság betartására, ellenkező esetben újra megemelkednek az esetszámok, ami komoly problémákhoz vezetne, olvasható a News honlapján.

A Bild arról számol be, hogy kétszázezer szájmaszkot osztanak szét Drezdában. A németországi városban ugyanis hétfőtől kötelező lesz a védőfelszerelés viselése a villamosokon, buszokon és az üzletekben. A német postások viszont egy ideig még biztosan nem fognak maszkot hordani, olyat biztosan nem, amelyet munkáltatójuktól kapnak. A döntést azzal magyarázták, hogy hetente egymillió darab FFP-2 maszkra lenne szükség, és félő, hogy ez a mennyiség hiányozna az egészségügyi ellátást biztosító intézményekből