Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Legyőzte a tavalyi bajnokot a Duna Takarék ETO

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nagyon sok győri néző látogatott ki a Magvassy-csarnokba, s a vendégeket is elkísérte szurkolótáboruk, így igazi futballhangulatban, több mint ezer szurkoló előtt kezdődött a finálé első felvonása.

A kezdő sípszó előtt a jubiláló győri Ovifoci klubot és az utolsó élvonalbeli meccsén bíráskodó Forgács Ákos játékvezetőt köszöntötték.

A kezdőrúgást a korábbi remek ökölvívó olimpiai- és világbajnok Kovács „Kokó” István végezte el.

A győriek eddigi második sorukkal kezdték a találkozót, s úgy tűnt be is válik Kozma Mihály szakmai igazgató húzása, Al-Ioani és Harnisch előtt is adódott lehetőség. Aztán magára talált a vendégegyüttes, több helyzetet is kialakított az MVFC- kapufát is lőttek Safarék – , ám vagy rosszul céloztak a berettyóiak, vagy a remekül védő Balázs hárított. A kapus a másik oldalon is nagyszerű formában védett, Tihanyi ziccereket hárított, s amikor már ő is verve volt – Lódi nagy helyzeténél a 10. percben – akkor a győriek hibáztak. A 14. percben Madarász kapott sárgát, ez volt a győriek 5. szabálytalansága, s a futsalban a hatodik után már kisbüntető jár. Három perccel a félidő vége előtt aztán megszerezte a vezetést az ETO. Al-Ioani szánta el lövésre magát, a vendégkaputól úgy 10 m-re, a labda megpattant egy menteni igyekvő védőn, ami így a kapuba hullott. 1-0. Nem sokáig örülhettek a győri szurkolók, egy perccel később egy hazai szabálytalanság után 10 métereshez jutott az MVFC. Az egyik legjobb rúgótechnikájú vendégjátékos, Nagy István ki is használta a lehetőséget, nagy erővel a bal felső sarokba bombázott. 1-1. Kiegyenlített, sok helyzettel tarkított első húsz perc után, ahogy az várható volt nem született döntés, a vendégek nagyszerűen védekeztek, remekül kontráztak. A két kapus teljesítményét is ki kell emelni, Balázs és Tihanyi is fantasztikusan védett.

A szünetben a győri klub által szervezett iskolai bajnokság résztvevőit díjazták, a második félidő kezdőrúgását pedig az NB II-es Gyirmót elnöke, Horváth Ernő végezte el.

Fordulás után alaposan megrázta magát a győri csapat: a 24. percben Dróth saját hatosáról remekül vette észre a meglóduló Gyurcsányit, aki a vendégkapu elé érve pimaszul átemelt Tihanyi felett, így újra vezetett az ETO. 2-1. Két perc múlva újabb hazai gólnak örülhetett a publikum. Al-Ioani és Dróth játszott össze, utóbbi balról remekül pörgetett Tihanyi lába között a kapuba. 3-1. A kétgólos előny megnyugtatta a hazai csapatot, az ETO sokkal magabiztosabb lett, mezőnyfölényben játszott. Négy perccel a vége előtt levitte kapusát a Berettyó, ez sem jött be, mert újabb győri gól következett: a menteni szándékozó Victor lábáról ugyanis a saját kapujába vágódott a labda. 4-1. Végül egy szabadrúgás kombináció után még szépített az MVFC (4-2), ám több találat már nem esett.

Szünet után egy mégjobb ETO jött ki az öltözőből, amely az első félidőben nagy energiákat mozgósító ám a szünet után láthatóan elfáradt Berettyóújfalu ellen kihasználta a két csapat közötti tudásbeli különbséget, s megérdemelten nyert.

A párharc állása ezzel 1-0 a Duna Takarék ETO javára. A következő összecsapás csütörtökön Berettyóújfaluban lesz.

Kozma Mihály: – Óriási taktikai csatában mindkét csapat nyíltan felválalta a támadófutballt, ez látványossá is tette a mérkőzést. AZ első félidőben talán az ellenfél játszott egy árnyalattal jobban, míg a folytatásban mi kerekedtünk felül és ez gólokban is megmutatkozott. A lélektani előny nálunk van.

Szitkó Róbert:  – Ebben a mérkőzésben számunkra sokkal több volt, mint a mai végül kijött belőle. A z első félidóben akár gólokkal is vezethettünk volna, sajnálom a kimaradt lehetőségeket. Ezzel együtt gratulálok a játékosainknak.