Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Lemondott Kelecsényi Ernő

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Az elnökség az egyesületet a jövőben más vezetési struktúrával, és a klubmenedzsmenten belüli differenciáltabb munkamegosztással kívánja irányítani, melyben Kelecsényi Ernő nem kíván részt venni és elnöki mandátuma lejárta előtti lemondással lehetővé teszi, hogy az elnökség az új vezetési struktúra kidolgozását és annak bevezetésének előkészítését már most megkezdhesse – áll a közleményben.

A Győri Audi ETO KC elnöksége a klub csapatainak játékosai és szurkolói nevében is köszöni Kelecsényi Ernőnek az elmúlt csaknem 5 évben végzett munkáját. Kelecsényi Ernő vezetése alatt klubunk legsikeresebb időszakát mondhatja magáénak: kétszer nyerte meg a legrangosabb európai kupát, a Bajnokok Ligáját, háromszor győzedelmeskedett a magyar bajnokságban, négyszer a Magyar Kupáért folytatott küzdelemben végzett az élen, illetve kétszer hódította el a Szuperkupát. Ezekben a sikerekben Kelecsényi Ernő érdemei elévülhetetlenek.

A klub szakmai vezetését Kelecsényi Ernő döntése nem érinti, az elnökség hamarosan megteszi a szükséges lépéseket az új egyesületi elnök megválasztása érdekében.