Kezdőlap GYŐR Győr - Gazdaság

Lendületben a magyar szőlő- és borágazat, jelentősen nőtt az export

Cikkünk frissítése óta eltelt 7 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Lendületben van a magyar szőlő- és borágazat, amit az is alátámaszt, hogy a magyar borexport az idei év első öt hónapjában mennyiségben 26, értékben pedig 18 százalékkal haladta meg az előző év hasonló időszakának szintjét – mondta a Földművelésügyi Minisztérium  eredetvédelemért felelős helyettes államtitkára szerdán Budapesten, a 26. Budapest Borfesztivál sajtótájékoztatóján.

 

Gál Péter a szeptember 7. és 10. között megtartandó rendezvény beharangozó eseményén közölte: az idén az első öt hónapban a magyar borkivitel mennyisége elérte a 330 ezer hektoliter, értékben pedig a 11,3 milliárd forintot. Tavaly a magyar borexport mintegy 750 ezer hektolitert tett ki, értéke pedig 27,3 milliárd forint volt – mondta a helyettes államtitkár.
Hozzátette: az idei szüreten várhatóan mintegy 410 ezer tonna szőlőt szednek majd le a termelők, és ebből mintegy 2,9 millió hektoliter seprős újbor kerülhet a pincékbe az előzetes termésbecslés szerint, szemben a múlt évi 2,7 millió hektoliterrel.
Elmondta: a mostani állapot szerint ugyanakkor lehetséges, hogy a korábbi becslésnél kevesebb lesz a picékben az újbor, mivel a Duna Borrégióban tapasztalható aszály érzékelhetően csökkentheti a szőlőtermést és a bor mennyiségét is.