A polgármester elmondta, hogy az önkormányzat 100 hektárral megnövelte az ipari park területét, hogy segítséget nyújthasson a munkahelyteremtő cégek letelepedéséhez. A 2010-2014. időszakban több külföldi befektető választotta zöldmezős beruházása helyszínéül Tatabányát. Az ipari parkban új beruházóként telepedett le a Samsung, a Henkel, a Mivisa és a Rudolph Autóipari Kft-t. Schmidt Csaba hangsúlyozta, hogy a Tatabányai Ipari Parkban jelen lévő vállalatok kormányzati támogatással és a város által nyújtott befektetőbarát környezet megteremtésének köszönhetően az elmúlt négy évben számos beruházást, bővítést hajtottak végre. A polgármester szólt arról, hogy a tervek szerint még az idei évben elkészül a Bridgestone új csarnoka, a több mint 15 futballpálya alapterületű komplexumban majd 2015-től kezdődik a gyártás.
Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Áramszünet volt a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban
Délelőtt több órán át áramszünet volt a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban, melyet egy műszaki üzemzavar okozott. A hibát még a délelőtt folyamán maradéktalanul elhárították, a szolgáltatás helyreállt,...