Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Lerövidült a távolság Lázi és Győrasszonyfa között

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Elkészült a murvás összekötő út Lázi és Győrasszonyfa között, ezzel a két település közötti távolság majdnem ötödére csökkent.

Lázi és Győrasszonyfa a pannonhalmi térség két egymással szomszédos települése, de mezőgazdasági területek választják el őket és például autóval eddig 12 kilométert kellett megtenni, hogy egyikből a másikba jussunk. A két település összefogásának és egy vidékfejlesztési pályázatnak köszönhetően most az eddigi 2-3 méter széles földút 5 méter szélességében murva burkolatot kapott – tájékoztatta a lakosságot Facebook oldalán Németh Zoltán vármegyei elnök.

Ezzel a 12 kilométer 2,5 km-re csökkent Lázi és Győrasszonyfa között, mivel a göröngyös földutat felváltó új összekötő járható nemcsak biciklivel és gyalog, de autóval és mezőgazdasági gépekkel is. Az utat 60-as sebességre tervezték és azzal a megfontolással alakították ki, hogy később aszfaltozható lehet, hogy a buszok is közlekedhessenek majd rajta. Ez azért is lenne fontos, mert ma Győrasszonyfára jóval több buszjárat érkezik.

Az utasoknak viszont Németh Zoltán szerint már az is könnyebbség, hogy eddig megszokott. Láziba tartó hosszú út lerövidült.