Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Leszállították az utasokat Hegyeshalomnál, akik csak vártak a hőségben

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kaotikus helyzetről árulkodik a vasárnap Bécs felé tartó utasokkal megesett történet, többek között a Győrből vonatozóknak kellett vasárnap a forróságban rostokolni majdnem két órát Hegyeshalomnál, biztató információk nélkül.

Egy EuroCity nemzetközi járattal próbált Győrből Bécsbe jutni a médiához forduló hölgy, de a vonat délután egy óra után megállt Hegyeshalomnál – számolt be erről a Telex.

Először azt mondták, hogy megjavítják az elromlott vonatot, majd leszállítottak mindenkit, és az utasok semmi hírt nem kaptak a várható folytatásáról. Amint a hölgy elbeszélte, az állomáson nincs árnyék, a kora délutáni hőséget nehezen viselték az utasok, miközben a MÁV annyit sem közölt, hogy mikor jön a következő vonat.

A később érkező Railjetre sokan hiába szálltak fel, mert azt mondták, akinek nincs ülőhelye, nem utazhat, de úgy értesültek, hogy jönni fog egy vonatpótló busz. A MÁV a portállal azt közölte, hogy az utasok 70 perccel később, 14:36-kor a következő Railjettel utazhattak tovább, de az osztrák szabályok szerint a távolsági vonat valóban nem indul tel álló utasokkal, így akiknek nem jutott a Railjeten szabad ülőhely, a 14:53-kor érkezett, Bécsbe tartó Csárdás EuroCityvel (EC 144) hagyhatták el az országot.”

A vasúttársaság közölte magyarázatként, hogy a lerobbanás idejében sem az osztrák, sem a magyar vasúttársaság nem rendelkezett szabad mozdonnyal a közelben, így nem tudott egyik fél sem új járművet küldeni, ezért kellett az utasoknak másik járatra átszállnia. (Kép: Wikipédia)