Simon Csaba a Győr Projekt kft. ügyvezetője elmondta, a január 8-i területátadással elkezdődtek a munkálatok. A nyár folyamán a Magvassy csarnok is megújul, és egy új öltözőépület is épül. A csarnok befogadóképessége változtatható lesz az aktuális rendezvény férőhely-igénye szerint. A mintegy 5500 ülőhely egy része lesz csak fix, a többi a lelátó alá betolható. Küzdőterét keresztbe három pályára lehet majd osztani, így a Magvassyval együtt egyszerre négy edzés is tartható benne. Az alapkő letételénél jelen volt Borkai Zsolt polgármester és Dr. Simicskó István sportért és ifjúságért felelős államtitkár. Borkai Zsolt köszönetet mondott a kormányzatnak, hiszen az építéshez mintegy ötmilliárd forinttal járulnak hozzá.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Igazi csodák! Mexikó ékszerei
Ritkán látható mexikói kaktuszok, különleges pozsgások, szakértői tanácsadás és családi programok várják az érdeklődőket szeptember 11. és 13. között az ELTE Füvészkertben. Mexikó a kaktuszvilág...






