Kezdőlap KÉK HÍREK

Lezárt autóban hagyták a gyereket

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Lezárt autóban hagyott gyermeken segítettek a soproni rendőrök és a mentősök.

Egy soproni bevásárlóközpont parkolójában megtartott családi rendezvényen résztvevő rendőrökhöz szaladt oda egy férfi 2019. szeptember 14-én, hogy egy lezárt személyautóban egy erősen izzadó gyermeket hagytak egyedül. Az egyenruhások a gépkocsihoz siettek, ahol azt tapasztalták, hogy egy kisfiú van a hátsó ülésen, akinek szemmel láthatóan nagyon melege volt. Az ablakok felhúzott állapotban voltak és a kocsi a napon parkolt. Azonnal hívták a szintén a közelben tartózkodó mentős kollégákat. Az intézkedés közben a helyszínre érkezett a gyermek édesanyja is, aki az autót kinyitotta, és a gyereket kivették a gépkocsi felmelegedett utasteréből.

A mentőszolgálat szakemberei a helyszínen megvizsgálták a két év körüli gyermeket, akinek szerencsére nem esett baja. A Soproni Rendőrkapitányság egyenruhásai, hogy a történteket elfeledtessék a kisfiúval és jókedvre derítsék, a rendőrautóba ültették és megmutatták neki a felszerelésüket is.

Forrás: www.police.hu