Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Lezárult a Lajta-projekt

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Dr. Nagy István polgármester elmondta, a fejlesztés eredményeként a Malom-ági Lajta ezen szakaszán keresztül lehet evezni Mosonmagyaróvár belvárosát, amitől a vízi turizmus jelentős fejlődését várják.

A projekt részeként hat csónakkikötőt alakítottak ki, kenukat is vásároltak, így a helyiek és az odalátogatók akár a városon belül is evezhetnek. A Lajtából leágazó, a Mosoni-Dunába torkoló szakasz medrét a gyorsabb folyás érdekében szűkítették, a szintkülönbségek áthidalására pedig speciális csúszdákat építettek a mederbe. A beruházásra határon átívelő projektként pályázó – Királyhida (Bruckneudorf) és Mosonmagyaróár önkormányzata, valamint egy ausztriai és egy helyi sportszövetség által alkotott – konzorcium 840 ezer eurót nyert el erre a célra. Ezt toldotta meg a város 40 millió forinttal, amiből a folyó korábban életveszélyessé vált, ezért le is zárt belvárosi partfalát állították helyre.

(MTI, Kép: Kisalföld)