Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Fényűző vonat vár arra, aki ezt tervezi úticélnak. Indonézia egyetlen luxusvonatán, a batikolt kárpitokkal és festményekkel díszített, könyvekkel felszerelt kocsik valamelyikében, az út szó szerint maga a tökély. 

A Jakarta és a   világörökségi buddhista helyszín, Borobudur mellett található Amanjiwo hotel közötti, hét órás vonatútra készülhetünk. 

A járat elnevezése: Utazás Jáván keresztül vonattal. A vonat a helyieket szólította meg még a koronavírus járvány idején.  A hegyen-völgyön át kanyargó vonatúton a vendégek megcsodálhatják Jáva jellegzetes tájait, a rizsföldeket, a trópusi erdőket, miközben vulkánok és folyók mellett haladnak el. 

Klasszikusság hívei

Az Aman-stílusú reggelit és ebédet a hagyományos jávai öltözékben szolgálják fel. Az út során hasznos információkkal is felvérteződhetünk, az üdülő rezidens antropológusának, Patrick Vanhoebroucknak anekdotáit is meghallgathatjuk. Rajta keresztül bepillanthatunk a régió történelmébe és kultúrájába, mítoszaiba és legendáiba. 

Az úti cél, a 2500 négyzetméteres területen található buddhista helyszín a világ legnagyobb buddhista templomának ad otthont, mely a 8. és 9. században épült.

A domb köré épült, piramis alakú, háromszintes építményhez öt négyzet alakú terasz és három kör alakú platform tartozik, a tetején pedig egy monumentális sztúpát találunk.

(Forrás: CNN, képek: Amanjiwo/Facebook, Aman, Getty Images)