Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Ma este 8-kor kiderül, kit vettek fel egyetemre

Cikkünk frissítése óta eltelt 8 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A jelentkezések száma alapján idén ez az 5 legnépszerűbb alapképzés:

– gazdálkodási és menedzsment

– óvodapedagógus

– mérnökinformatikus

– gépészmérnök

– ápolás és betegellátás

Idén 24 felsőoktatási intézmény 600 céggel együttműködve mintegy 300 duális képzést is meghirdetett. Az ide felvett diákok már tanulmányaik alatt szerezhetnek gyakorlatot cégeknél, vállalatoknál.

A felvételin maximálisan 500 pontot lehet elérni: 200-200 pont a középiskolai teljesítmény és a felvételi vizsgának megfelelő érettségi eredményeinek összeadásával, vagy az érettségi pontok kétszerezésével jön össze. További 100 pluszpont szerezhető az emelt szintű érettségivel, nyelvvizsgával, tanulmányi versenyen elért eredménnyel. A minimum ponthatár 280 pont. Ennél kevesebb ponttal nem lehet bekerülni a felsőoktatásba.

Azt, hogy az egyes szakokra hány ponttal lehet bejutni, egy matematikai algoritmus dönti el. Az algoritmus a jelentkezők összpontszáma alapján minden szakon felállít egy-egy országos rangsort. A program ezután a legtöbb pontot elért jelentkezőktől kezdve besorolja őket az általuk első helyen választott szakra és intézménybe. Amikor egy intézmény elérte a szakra felvehetők maximális létszámát, a program megállapítja a ponthatárt. A rangsorban ezután következő diákot ezután már a másodikként megjelölt képzésre sorolja be, majd így halad tovább.

Idén is 41 szakon határoztak meg előre központi ponthatárt. Aki ezt nem éri el, bármilyen jó eredménye is van, csak fizetős képzésre kerülhet be. Ahol ez a pontszám magas, ott a kormány csak kevés diák tanulmányait akarja finanszírozni. Itt vannak az olyan népszerű szakok, mint a gazdálkodási és menedzsment, a nemzetközi kapcsolatok, a turizmus-vendéglátás, a jogász vagy a kommunikáció és médiatudomány szak.

Ahol a központi ponthatár alacsony, oda sok diák kerülhet be állami ösztöndíjasként. ide tartoznak a kormány által nemzetgazdasági szempontból fontos képzések, hiányszakmák, azaz a tanárképzés, a természettudományos-, műszaki-, egészségtudományi- és agrárképzések.

Az Oktatási Hivatal minden jelentkezőre nézve besorolási döntést hoz, amelyeket legkésőbb augusztus 5-ig mindenki megkap az elektronikus felvételi jelentkezési rendszerben.

(index)