Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Ma délutántól újra járható lesz a Kőröshegyi völgyhíd

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 hét, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A tervezettnél öt nappal korábban, már szeptember 11-én délután – várhatóan 13 órakor – visszaadják a forgalomnak teljes szélességében a Kőröshegyi völgyhidat. 

A Kőröshegyi völgyhíd 38 sarujából, három már erősen elhasználódott, és cserélni kellett azokat.

A Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. közlése szerint a munkálatok során mintegy harminc szakember dolgozott azért, hogy az elmúlt 17 évben elhasználódott és most cserélt egyenként közel 10 tonnás szerkezeti elemeket a lehető leggyorsabban és legbiztonságosabban kiemeljék, majd pedig az újakat beillesszék. A 2007-ben épült 1872 méter hosszú hídon ez volt az első sarucsere. 

A lezárás ideje alatt minden olyan beavatkozást is megcsináltak, amelyek egyébként forgalomkorlátozással járnak. Elvégezték a híd dilatációs elemeinek korrózióvédelmét a teljes keresztmetszetben, ahol szükséges volt aszfaltoztak és a padkát is helyreállították, meggyorsítva ezzel az M7-es autópálya szintrehozási munkálatait. Kijavították a szalagkorlátot és a fénytörő hálókat is.

 

(Forrás: Fotó: Vasvári Tamás/MTI)