Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Magabiztos győzelem Fehérváron

Cikkünk frissítése óta eltelt 11 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nehezen indult a Győri AUDI ETO KC fehérvári vendégjátéka. A 2012-es esztendő utolsó mérkőzésén a hazai csapat kezdett jobban és percek alatt 4 gólos előnyt harcolt ki. Ambros Martin, az AUDI ETO vezetőedzője egy gyors időkéréssel rendezte a sorokat, így zárkózni kezdtek, majd a félidő derekán már a vezetés is Görbiczéknél volt. Elhúzni ekkor még nem sikerült, a nagyot küzdő fehérváriak tartani tudták nagy nevű ellenfelüket, a félidőben 11-10-re vezettek a vendégek.

A szünet után más sebességi fokozatba kapcsolt az AUDI ETO és több szép megoldással, valamint Haraldsen parádés védéseivel már komolynak mondható előnyt is sikerült kiharcolni. Az FKC a folytatásban néha tudott valamelyest faragni hátrányából, de tartósan nem sikerült zárkózniuk. A meccs utolsó részében már csak a különbség volt kérdéses, a végeredmény magabiztos, 30-17 arányú győri sikert hozott. A zöld-fehérek így továbbra is veretlenül vezetik az NBI tabelláját.

A találkozót felvételről megnézhetik az O2 TV műsorán, január 2.-án 20:30-kor illetve január 3.-án 16:30 és 20:30-as kezdettel.