Kezdőlap KÉK HÍREK

Magára hagyta feleségét

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A vádhatóság szerint gondozási kötelezettségét mulasztotta el a férj, akinek a feleségét a hatóság szakembere magatehetetlenül, alultáplált állapotban, testén és haján élősködőkkel fertőzötten találta meg mosonmagyaróvári otthonukban.

A Mosonmagyaróvári Járási Ügyészség vádiratának tényállása alapján a sértett idegrendszeri megbetegedésben szenved. Kórházi kezelését követően, 2019. évtől a gondozását az 55 éves férje vállalta. Gondozás jogcímén támogatást is folyósítottak a részére. 2019 nyarán lakossági bejelentésre – több sikertelen próbálkozás után – jutott be otthonukba a családsegítők munkatársa. Ekkor a sértettet a földön, magatehetetlenül, alultáplált állapotban, félig lemeztelenítve találta. Testét és haját – mely élősködőkkel volt fertőzött – rászáradt ürülék és vizelet borította ugyanúgy, mint a lakás padlóját és az ágyat. A vádlott ittas állapotban volt.

A sértettet azóta kórházban ápolják.

Az ügyészség a bűncselekményt beismerő férjjel szemben gondozási kötelezettség elmulasztásának bűntette miatt emelt vádat gyorsított, tárgyalás mellőzéses eljárás kezdeményezésével. A bűncselekmény büntetési tétele három évig terjedő szabadságvesztés.