Január 22-én este ingyenes vezetés várja az érdeklődőket az intézmény központjában, az Esterházy-palotában; a látogatók az évtizedekig lappangó fővárosi kollekció, „a titkos gyűjtemény” kincseit csodálhatják meg szakemberek vezetésével. Két nappal később rendezik meg a Tárlatvezetés napját, amelynek keretében három időpontban, három helyszínen várják ingyenes programmal a látogatókat. Délelőtt a Vastuskós Házban a Patkó Imre-gyűjteményt, délután az Apátúr-ház kincseit, így a helytörténeti anyagot, családi gyűjteményeket, majd a Fruhmann-házban lévő Kályhamúzeumot ismerhetik meg az érdeklődők. Január 25-én, szombaton délelőtt a Csikóca Művészeti Műhely és Kiállítótér rendez kézműves foglalkozást a Püspöki udvarbíróházban, másnap pedig Nyitott kapuk a Győri Grafikai Műhelyben címmel rendeznek grafikai bemutatót a Napóleon-házban.
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Három héttel tovább látogatható a budapesti agyagkatona kiállítás
Három héttel tovább, június 14-ig látogatható Az öröklét őrei. Az első kínai császár agyagkatonái című kiállítás a Szépművészeti Múzeumban. Eddig már csaknem kétszázezren látták a...






