Cikkünk frissítése óta eltelt 10 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Néhány napja került vissza egy könyv egy kaliforniai könyvtárba. Ebben még semmi szokatlan nincs, ám A History of the United States (Az Egyesült Államok története) című könyvet eredetileg 1927. február 21-éig kellett volna visszavinni. 

A Benson Lossing amerikai történész által írt könyvet 1881-ben adták ki, és a kaliforniai St. Helena Közkönyvtárból kölcsönözték ki – ahova végül 96 év késéssel került csak vissza. A férfi, aki a könyvtár recepciójának visszaadta a könyvet, nem árult el magáról semmit. A könyvtár igazgatója, Chris Kreiden elmondta, hogy a könyvért késedelmi díjjal azonban nem tartozik, mert azt 2019 óta nem számolnak fel.

A könyvtár munkatársai reménykednek abban, hogy sikerül a férfit felkutatni és megtudni, hogy hogyan talált rá a könyvre. A kötetet pedig szeretnék majd kiállítani egy vitrinben a könyvtárban. Az intézmény munkatársai úgy gondolják, hogy a könyv egyike lehetett annak az 540 kötetnek, amely elérhető volt a Szabad Közkönyvtár épületének 1892-ben történt felavatásakor.