A jármű átvizsgálásakor a csomagtérből 20 ötven kilós takarmány táppal megpakolt zsák és 10 tizenöt kilogramm súlyú házi malac került elő. A rakományt az egyik közeli cég telephelyéről hozták el. A rendőrök a kisteherautó 42 éves sofőrjét, és a telep két dolgozóját előállították ésgyanúsítottként hallgatták ki. Ellenük lopás megalapozott gyanúja miatt a Mosonmagyaróvári Rendőrkapitányság folytatja a nyomozást. A lopással okozott 240 ezer forint kár megtérült.
Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Meghalt Konkoly Tamás
A szomorú hírt a győri útkezelő szervezet osztotta meg, ezt közöljük: „Ötvenedik életévében, kollégánk, barátunk, Konkoly Tamás, Győr Megyei Jogú Város Útkezelő Szervezetének mérnöke...







