A résztvevő mintegy 200 diákcsapatnak szigorú technikai vizsgálaton kell átesniük, mielőtt megkezdhetik a verseny előtti szabadedzéseket a különleges, Rotterdam belvárosában kialakított versenypályán.A tavaly kategóriájában második helyezést elérő GAMF vett részt legelsőként a technikai vizsgálaton, és csapata a magyar diákok közül elsőként tegnap sikeresen átesett a szükséges ellenőrzésen. Mivel a kecskemétiek tavaly és két éve is kiemelkedő, 2696 illetve 2367 kilométer/literes fogyasztást értek el, a technikai zsűri idén is nagy érdeklődéssel vizsgálta a kecskeméti főiskola diákjai által tervezett és épített különleges Megaméter IV. nevű járművet. Nem sokkal később a másik kecskeméti csapat, a Kandó Kálmán Szakközépiskola diákjai is sikeresen átmentek a gépátvételen, majd az egyetlen magyar UrbanConcept járművel a győriek is sikerrel vették az első kihívást. Jelenleg a pécsi diákok és az Óbudai Egyetem csapata felkészíti járművét a hivatalos vizsgálatra, reményeik szerint hamarosan ők is megkezdhetik első tesztkörüket.
Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Oxygen Media Híradó 2026.02.03.
Mutatjuk a mai műsort és annak témáit Győr polgármestere szerint gyakorlatilag eltűnt az önkormányzati lakáskassza teljes összege. A Győr-Szol szerint ugyanakkor a vitatott, mintegy 2,1 milliárd
forintos...






