Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Már dübörögnek a gépek az új csarnokban

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Megkezdődött a termelés a kecskeméti Mercedes-gyár új, mintegy 23 ezer négyzetméteres présüzemében.

A vállalat tájékoztatása szerint az üzemcsarnokban egy olyan, csúcstechnológiás présutcát alakítottak ki, amely biztosítja a présszerszámok telephelyek közötti cserélhetőségét. A borító karosszériaelemeket előállító présutca és az új vagy átalakított présszerszámok teszteléséhez szükséges próbaprés mellett az új, második présüzemben egy lézer lemezvágó gépsor is helyet kap, amely feleslegessé teszi az eddig használt nagy vágószerszámok előállítását.

Mint írják a gyárban készülő kompakt gépjárművek nagyobb arányban állnak majd helyben készült alkatrészekből. A présüzem ugyanakkor világszerte is növeli Kecskeméten előállított alkatrészek számát, hiszen azok megjelennek majd el a Mercedes-Benz globális termelési hálózatában is.

A működés során a vállalat nagy jelentőséget tulajdonít a fenntarthatóságnak: a keletkező alumíniumhulladékot csaknem teljes mértékben újrahasznosítják. Ennek energiaigénye huszada az újragyártásához szükséges energiának.

A Mercedes-Benz egy több mint 1 milliárd euró értékű befektetéssel készíti fel gyárát a jövőbeni feladatokra, és ennek során épít a teljes mértékben megújuló energiaforrásokra – olvasható a közleményben.

A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. korábban nyilvánosságra hozott beszámolója szerint 2021-ben 3,1 milliárd euró árbevételt ért el az előző évi 3,4 milliárd euróval szemben, az adózás utáni nyeresége a 2020. évi 39,3 millió euró után tavaly 67,6 millió euróra nőtt. A Mercedes-Benz kecskeméti gyára 2021-ben több mint 135 ezer járművet gyártott, mintegy 25 ezerrel kevesebbet, mint 2020-ban.

Kiemelt képünk illusztráció. Forrás: pixabay.com