Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

Marad a változékony időjárás, gyenge fagy sem kizárt

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Általában közepesen vagy erősen felhős időre számíthatunk hosszabb-rövidebb napos időszakokkal, de éjszakára a Dunántúlon nagyobb területen kiderül az ég, másutt pedig felhősebbre fordul az idő.

Vasárnap elszórtan, nagyobb számban a Salgótarján-Szeged vonal szélesebb sávjában fordulhat elő zápor, amelyet estig jégdara és villámtevékenység is kísérhet. Éjszaka a felhősebb keleti és középső tájakon a zápor mellett többfelé számíthatunk esőre is, az egybefüggőbb csapadékzóna pedig csak hétfőn napközben hagyja el hazánkat északkelet felé. Mögötte helyenként kialakulhat záporeső. Záporoktól, zivataroktól függetlenül a Dunántúlon és az északkeleti tájakon erősödhet meg az északias szél.

A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 1 és 6 fok között alakul, de a kevésbé felhős és szélárnyékos nyugati tájakon gyenge fagy sem kizárt. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 9 és 15 fok között alakul.