Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Március 22-e a Víz Világnapja

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Március 22-én hétfőn délelőtt tíz órakor az ÉDUKÖVIZIG Kálóczy téri Árvízvédelmi Központjában kezdődnek a gyermek rendezvények. A volt csónakházban több bemutató pontot alakítanak ki a rendezők, mindenhol értő szakemberek várják az iskolásokat. A gyerekek megismerkedhetnek a vízi élővilág szépségeivel, mikroszkópon keresztül nézhetik a vízben mozgó apró élőlényeket, végig követhetik a dunai halak vándorlását.

 

Feleleveníthetik a győri vízellátás történetét, megcsodálhatják Harcsás Laci bácsi csodálatos falikút és szerelvény gyűjteményének néhány szép darabját. A legrégebbi szerelvények több mint száz évesek! A hibaelhárító csapatok bemutatják az éles bevetéseken használt csőtörés javító és vízkárelhárító eszközöket. A gyerekek itt felszerelhetik a javító bilincseket, megfúró csapokat.

 

Az előző víz világnapi gyerekrendezvényen több mint háromszáz általános és középiskolás diák vett részt, most is hasonló érdeklődésre számítanak a rendezők. Sor kerül a Víz Világnapja apropójából hirdetett rajzversenyek győzteseinek kihirdetésére és a nyertes rajzokat illetve óriásplakátokat megtekinthetik a rendezvény folyamán.

 

A felnőtt rendezvények hagyományosan az árvízi emlékmű koszorúzásával kezdődnek délelőtt fél tízkor. Délután fél kettőkor a Magyar Hidrológiai Társaság Győri Területi szervezete tart előadói ülést, ahol a Győrt érintő vízi közmű és vízgazdálkodási beruházásokról, üzemeltetésről, ivóvíz tartalékokról szólnak az előadások. A Víz Világnap győri rendezvényeit a Hidro Pláne zenekar koncertje zárja.