Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Közélet

MÁV mesék

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Több ízben beszámoltunk már az egyes vasútvonalon uralkodó áldatlan állapotról, de ahogy a felújítások, úgy az erről szóló cikkek írása sem ért véget. A történetben újabb és újabb problémák jelentkeztek, először csak arról tudtunk beszámolni, hogy szeptember 18-tól óránként és irányonként csak egy vonat haladhat át. Kisvártatva jött a következő csapás, amikor is az ÖBB bejelentette, nem közlekednek a railjet vonatok, mert a MÁV nem tudja tartani a menetrendet, túl sok a késés. Az Osztrák Szövetségi Vasutak vonataival együtt sem volt egyszerű a helyzet, sok volt a késés, nehezebb volt az eljutás A-ból B-be. Ma már tudjuk, ezt az állapotot lehetett még fokozni.

Október 2-tól az utasforgalom alakulását és az utasok kéréseit, igényeit figyelembe véve változott a pótlóbuszok menetrendje, több helyen biztosítanak az utasoknak fel- és leszállási lehetőséget, illetve több járatot is indítanak. – olvasható a mav.hu/egyesvonal weboldalon. A kialakult helyzet nemcsak az utazóközösség életét nehezítette meg, a MÁV-Volán csoport munkatársait is minden bizonnyal nap, mint nap kihívások elé állítja. Erről tanúskodik egy, a napokban közzétett bejegyzés, amelyben egy utas arról számolt be, hogy a pótlóbusz sofőrje eltévedt, aztán pedig a járművel műszaki problémák is adódtak.

A poszt szerzője szerint a sofőr abból az irányból hajtott be Törökbálintra, ahonnan Biatorbágy felől kellene érkeznie a járműnek a településre. A bejegyzés szerint egy utas vette észre, hogy valami nem stimmel, és szólt buszvezetőnek, hogy meg volna szükséges fordulnia és ezt követően az utasok irányították a busz sofőrjét, hogy merre menjen. – írja a Gulyáságyú Média. A lap kérdésére a MÁV arról tájékoztatott, hogy vonatpótlási feladatra újonnan érkező kollégáik számára a munka felvétele előtt vonalbejárást tartanak, ennek ellenére előfordul, hogy helyismeret híján a buszvezetők utat tévesztenek.

A vasúttársaság a Budapest–Tatabánya–Győr–Hegyeshalom fővonal Biatorbágy és Szárliget közötti szakaszának felújításának első ütemét tervezetten október 26-ig hajtja végre, így ha minden terv szerint alakul, már látszik a pislákoló fény az alagút végén.