Kezdőlap HAZÁNK Hazánk - Gazdaság

Még mindig egy vagyonba kerülnek az új lakások Budapesten

Cikkünk frissítése óta eltelt 1 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Kevesebb épül belőlük, és a kereslet visszaesése miatt szinte megállt a négyzetméterárak emelkedése is. Az összeg azonban még így sem kevés, sőt: 1,571 millió forint a megelőző negyedévi 1,554 millió forint után. 

Miközben a projektekben kínált új lakások átlagos négyzetméterára mindössze 1,1 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest, éves viszonylatban 17 százalékkal emelkedett, közölte az Otthon Centrum. 

Az idei év első negyedévében 329 új lakásberuházás indult Budapesten, így 26,4 ezer lakás épül. A projektek száma 4,9 százalékkal, a lakások száma pedig 5,4 százalékkal kevesebb, mint az előző negyedévben. Az első negyedévben 17 új projekt és nagyjából 650 lakás jelent meg az online felületeken, ami 2022. negyedik negyedévéhez képest megközelítőleg ötven százalékkal kevesebb – fogalmaz közleményében az ingatlanközvetítő.

A legtöbb lakás a XIII. kerületben, a legkevesebb pedig az V. kerületben épül.

A kerületek között az új lakásoknál 942 ezer és 3 081 000 forint (!) között váltakozik az átlagos kínálati négyzetméterár. Az V. kerület a legdrágább, ez követi a II. kerület 2,93 milliós fajlagos árral, illetve a XII. kerület, négyzetméterenként 2,91 millió, majd az I. kerület 2,61 millió forinttal.

A többi kerület jócskán elmarad ettől az árszinttől. A sorban következő VI. kerületben 1,84 millió forint, a többi budai és belvárosi kerületben valamivel 1,5 millió forint feletti, a külső pesti kerületekben és a XXII. kerületben pedig 1 millió forint körül mozog a négyzetméterár; a legalacsonyabb a XV. kerületben, 942 ezer forinttal.

Illusztráció: pexels.com