Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Meghalt Kozma atya, aki mindig büszke volt győrzámolyi gyökereire

Cikkünk frissítése óta eltelt 2 hónap, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Csütörtök hajnalban, 85 éves korában meghalt Kozma Imre atya, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke, a Betegápoló Irgalmasrend korábbi magyarországi vezetője – közölte a szolgálat.

A katolikus pap 1940. június 4-én Győrzámolyon született. A győri bencés gimnáziumban érettségizett, majd papi szemináriumba jelentkezett. Döntése komoly elkötelezettséget jelentett, hiszen 1958-ban a papi hivatást választó fiatalok biztosan számíthattak arra, hogy az államvédelmi hatóság zaklatni és üldözni fogja őket.

Kozma Imre atyát 1963-ban szentelték pappá. Első állomáshelye Tát-Dorogbányán volt, majd áthelyezték Budapestre. 1968 és 1977 között a Ferenciek terén álló Alkantarai Szent Péter-templomban szolgált. Szokatlan hangvételű, szókimondó prédikációi sokakat megszólítottak, a katolikus papot ezekben az években többször előállították és kihallgatták, a hallgatóságának több tagját meghurcolták.

Kozma Imre atya a hittanóráin azt tanította, hogy a kereszténység nem elmélet, hanem gyakorlat, a templom falain kívül a mindennapokban is meg kell élni hitünket. A közösség tagjainak konkrét segítő feladatokat kellett vállalniuk, ekkor alakult ki az az önkéntes hálózat, amely később az 1989-ben létrejött Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapját adta.

A szeretetszolgálatot alapító elnökeként Kozma Imre a szegények, idősek, hajléktalan emberek ellátását szervezte meg. A zugligeti templom kertjében megnyitotta az első menekülttábort a Budapesten gyülekező keletnémet családok előtt, ezzel az akkori Európa legnagyobb humanitárius akcióját indította el, ami során 48 ezer menekültet fogadtak be Magyarországon. A szeretetszolgálat a romániai forradalom alatt segélyszállítmányokat juttatott el a szükséget szenvedő településekre, a délszláv háború alatt kórházi osztályokat, bentlakásos intézményeket és nagyszámú civil lakosságot menekített át Magyarországra.

A pappá szentelésének ötvenedik évfordulójának alkalmából gyalogosan végigjárta papi szolgálatának állomáshelyeit, 73 évesen 140 kilométeres zarándoklatot tett.

Tevékenységét több mint harminc alkalommal ismerték el rangos kitüntetésekkel. 1996-ban az év emberének választották, 2003-ban a Magyar Köztársaság Középkeresztje díjat vehette át, 2005-ben Prima Primissima díjat kapott, 2010-ben Francia Becsületrenddel tüntették ki, 2016-ban Európai Polgár díjjal ismerték el életművét, és több település önkormányzata is díszpolgári címet adományozott Kozma Imre atyának.