A régi ÁNTSZ épületébe ment be a három férfi szombaton, ahonnan golyóscsapot, tolózárat és hőelosztót szereltek le. Zsákmányukat éppen az épület előtt álló autójukba pakolták be, és távozni készültek a helyszínről, amikor a rendőrök tetten érték őket. A három férfit a helyszínen elfogták, és előállították őket a Tatabányai Rendőrkapitányságra, ahol gyanusítotti kihallgatásuk során beismerték a terhükre rótt bűncselekmény elkövetését. A Tatabányai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya ellenük – szabadlábon hagyásuk mellett – nagyobb értékre elkövetett lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Oxygen Media Híradó 2026.02.03.
Mutatjuk a mai műsort és annak témáit Győr polgármestere szerint gyakorlatilag eltűnt az önkormányzati lakáskassza teljes összege. A Győr-Szol szerint ugyanakkor a vitatott, mintegy 2,1 milliárd
forintos...






