Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Megnövelt adásidővel jelentkezik az MR6

Cikkünk frissítése óta eltelt 14 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Délelőtt minden egyes stúdió saját hír- és magazinműsorait közvetíti, majd a déli  hírműsort megelőző órában a regionális stúdiók összekapcsolódva egy adott témát dolgoznak fel. Lovász Attila, a Regionális Nemzetiségi és Külföldre irányuló Műsorok Főszerkesztője elmondta, az új struktúra elsőrendű célja, hogy főműsoridőben a hallgatók teljes értékű rádióműsort kapjanak. A győri stúdió már 2006-ban megelőzte a változás első lépéseit, hiszen tömbösítette műsorait reggel 6-tól déli 12 óráig. Jelenleg 9 műsorkészítő végzi a napi 12 órás műsor felét. Ditrói Zoltán stúdióvezető szerint kereskedelmileg atrakktív hallgatókat hozhat az új struktúra. A műsorok zenei világa egyértelműen a magyar pop és rockzene legtermékenyebb évei felé fordul, napközben a 60-70-80-as évek magyar zenéje lesz túlsúlyban.