Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Megnyílt a a Jánossomorja és Andau közötti határátkelő

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Hosszú tárgyalások után sikerült megállapodni az osztrák hatóságokkal, így szerda reggeltől megnyílt a Jánossomorja és Andau, valamint az Alsószölnök és Neumarkt közötti határátkelő a személyforgalom előtt – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-oldalán.

A közleményben a tárcavezető azt írta, a koronavírus miatt az elmúlt hetekben minden európai ország – így Magyarország is – korlátozta a személyforgalmat határain. Ez komoly nehézségeket okozott azoknak, akiknek a határ túloldalán van a munkahelyük – mutatott rá. „Nagy István és V. Németh Zsolt képviselőtársaim azzal kerestek meg, hogy az ingázók életének megkönnyítése érdekében állapodjunk meg az osztrák hatóságokkal a jánossomorjai és az alsószölnöki átkelők megnyitása érdekében. Hosszú tárgyalásokat követően sikerült megállapodást elérnünk, így képviselőtársaim kérésének megfelelően ingázó honfitársaink szerda reggeltől mindkét településnél átléphetik a határt” – fogalmazott Szijjártó Péter.

Hozzátette, hogy a Jánossomorja és Andau közötti átkelő 5 és 21 óra között, az Alsószölnök és Neumarkt közötti átkelő pedig 7 és 19 óra között van nyitva.

Forrás: MTI