Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Megnyitná a városházát az ellenzék

Cikkünk frissítése óta eltelt 5 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nyitottabbá tenné a városházát a győriek előtt az ellenzék- mondta az ellenzéki összefogás közös polgármesterjelöltje. Glázer Tímea kiemelte, fontosnak tartják, hogy a helyiek jobban belelássanak, és bele is szólhassanak a várost érintő ügyekbe, ezért a többi között visszaállítanák a részönkormányzatokat, és otthonról is követhetővé tennék a közgyűléseket is. Az ellenzék programjának egy-egy kiemelt pontját az elkövetkezendő hetekben keddenként ismerteti részletesen.