Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Megölte volt élettársát, majd csecsemőjüket a holttest mellett hagyta

Cikkünk frissítése óta eltelt 4 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség emberölés bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt emelt vádat a 30 éves győri férfival szemben.

A vádirati tényállás szerint a férfi és a nő élettársi kapcsolata megromlott, ezért tavaly februárban a nő a tízhónapos kisfiúkkal együtt elköltözött a férfitól egy Győrhöz közeli településre. Itt a férfi rendszeresen látogatta őket.

Egy ilyen látogatás alkalmával a bérlemény konyhájában a férfi – féltékenység miatt -számonkérte a sértettet, majd háromszor ököllel megütötte, amitől a nő a földre esett.

A földről felkelve a nő a szobába menekült, ahol kisfiúk is tartózkodott. Itt a férfi a kanapén két kézzel fojtogatni kezdte a nőt, majd egy késsel kilencszer arcon és nyakon szúrta. A földre eső, erősen vérző sértettet ezt követően a földön hagyta, majd a hangosan síró gyermekhez ment, őt felvette, csitítani próbálta, majd letette a földre és távozott.

A nőnél a súlyos sérülések élettel összeegyeztethetetlen állapotot eredményeztek, így ő perceken belül életét vesztette. Holttestére – a nyakából kiálló késsel – és a testen sírva, vértől áztatott ruhában fekvő csecsemőre másnap reggel találtak rá.

A letartóztatás hatálya alatt álló elkövetővel szemben a halmazati szabályokra tekintettel 20 év szabadságvesztés is kiszabható.