Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
Felújították a győri Révai Miklós Gimnázium belső udvarát. A beruházást több vállalkozás és cég támogatta, az önkormányzat pedig 2 millió forinttal járult hozzá a munkálatokhoz, így összesen a 10 millió forint gyűlt össze. Az udvar már balesetveszélyes volt, ezért is volt időszerű a segítség, mondta el rádiónknak Horváth Péter, a gimnázium igazgatója:
NEKED AJÁNLJUK
Névváltoztatás az ünnepi ezredsorakozón
Magyar Honvédség 12. Arrabona Légvédelmi Rakétaezred néven folytatja szolgálatát a győri katonai szervezet. Az állomány döntésének megfelelően – a névváltoztatást lehetővé tevő miniszteri rendelkezés...






