Kezdőlap GYŐR Győr - Közélet

Megtalálták az ágyúlejárót a Dunakapu téren

Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem kedvezett a szakadó eső a Dunakapu téren zajló ásatásnak, a régészek azonban azt mondják, ennek ellenére jó ütemben haladnak. Eddig a várhoz tartozó ágyúlejárót találták meg, ennek falai már jól látszanak. Az, hogy mit rejt még a föld, a következő hetekben derülhet ki.

 

A Dunakapu téren most két úgynevezett kutatószonda van nyitva. Ezekben a régészek eddig két méter mélységig jutottak el.

 

A szakembereknek közel két hónapjuk van, hogy befejezzék a munkát, amit most első sorban az eső hátráltat. Így abban bíznak, hogy rövidesen jobbra fordul az időjárás.