Az aluljáró állagmegóvó felújítása mellett a Jereváni úti kerékpárúthoz közvetlen csatlakozást építettek ki. Simon Róbert Balázs alpolgármester a munkálatokkal kapcsolatban elmondta, a vasút alatt húzódó gyalogos aluljáró 1979-ben épült, azóta jelentősebb felújítás nem történt. A műtárgy előtti járda mindkét oldalon felújításra szorult, hiszen esőzés idején nagy tócsákban állt rajta a víz. Az aluljáró vízelvezetését is megoldották, falait és korlátjait újrafestették. A korábbi lámpatesteket vandál kezek összetörték, ezért azokat kicserélték, és ráccsal fedték el. A kerékpáros és a babakocsival való közlekedés is biztonságosabbá vált, mert a kerékpárút és az aluljáró között kiépített csatlakozással a vasúti átjáró kikerülhetővé vált.
Cikkünk frissítése óta eltelt 15 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Meghalt Konkoly Tamás
A szomorú hírt a győri útkezelő szervezet osztotta meg, ezt közöljük: „Ötvenedik életévében, kollégánk, barátunk, Konkoly Tamás, Győr Megyei Jogú Város Útkezelő Szervezetének mérnöke...







