Kezdőlap NYUGAT Nyugat - Közélet

Megújult a KRESZ pálya

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ovisok várják, hogy végre birtokba vehessék a felújított KRESZ pályát. A Lurkóvár óvoda tanuló aszfaltját, 36 éve koptatják a kerekek. Azóta nagyobb felújítást nem végeztek rajta. A pálya, a szülők, az óvónők, és több cég támogatásával készült el. Az ünnepélyes szalagátvágás után, a kicsik vidáman rótták első köreiket. A KRESZ pálya azért jött létre, hogy a gyerekek elsajátíthassák a biztonságos közlekedés alapjait. A jelzőtáblák megismerése fontos, de ugyan olyan fontos az is, hogy a kicsik ilyenkor játszva tanulnak, mozognak. A kerékpározásnak sok jótékony hatása van. Az ovisok itt megtanulják a közlekedés alapszabályait, de azért ez még inkább csak játék nekik. Autósként, kerékpárosként vagy épp gyalogosként tehát, mindig figyeljünk oda a kicsikre.