Kezdőlap GYŐR Győr - Kultúra

Megújult a Patkó Imre Gyűjtemény

Cikkünk frissítése óta eltelt 12 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Ezek segítségével szerezhetnek a tárlókon feltüntetetteknél bővebb információt a tárgyakról az érdeklődők. Ez a lehetőség azt a problémájukat is megoldotta, hogy a rendelkezésre álló hely véges volta miatt nem tudnak minden olyan tárgyat kiállítani, amely közérdeklődésre tarthat számot. A játékmodulok pedig abban is segítenek, hogy a fogyatékkal élők interaktív programok révén ismerkedhessenek a gyűjteménnyel, amelynek nehezen megközelíthető helyiségeit például gömbpanoráma segítségével teszik „bejárhatóvá” a mozgáskorlátozott látogatók számára.
    
A gyűjtemény a városban élt és alkotott Patkó Imre külpolitikai újságíró hagyatéka. Szertágazó műgyűjteményt hagyott hátra, amely a 20. század képzőművészetére, festészetére, grafikájára, valamint a távol-keleti és az afrikai törzsi művészetre összpontosul.

 

(MTI)