Hátrányból előnyt, ez volt a címe a konferenciának, ami arra mutatott rá, hogy a gazdasági válságnak vannak pozitív hatásai is. Ezeket a lehetőségeket pedig ki kell használni, mondta Sági Géza az INSZOL Zrt. elnöke. Ugyancsak lehetnek pozitív hatásai a törvényi változásoknak, amely nagyobb mozgásteret engednek a közös képviselőknek, mondta Tóthné Szalai Éva a konferencia szervezője, aki hozzátette, az idei pályázatokat még nem jelentette meg a minisztérium. Erre még várni kell. Ugyancsak a változások között szerepel, hogy ezután a társasházaknak könyvvizsgálót kell majd megbízniuk.
Cikkünk frissítése óta eltelt 16 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Milliókat is bukhat, ha erről megfeledkezik
Több tízezer autóst és nyugdíjbiztosítással rendelkező magyar számára is fontos határidő közleg. Piaci becslések szerint több mint 65 ezer autótulajdonos mondta fel az év végén...






