Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Megvan az Audi ETO új kapusa!

Kari Aalvik Grimsb¿ er glad for Œ v¾re i OL finalen.. Foto: Vidar Ruud, ANB)
Cikkünk frissítése óta eltelt 9 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

Nem mindennapi helyezetek elé állítja a sors a kétszeres BL-győztes klubot. A példátlan sérüléshullám legutóbb a kapusposztot is utolérte: a nyáron szerződtetett Jelena Grubisic a múlt héten szintén térdszalag szakadást szenvedett. Emiatt a kapusposzton a Fradi ellen fantasztikus teljesítményt nyújtó Herr Orsolya maradt az egyetlen bevethető felnőtt játékos. Orsi kiváló formája ellenére rendívül rizikós nekivágni egy felnőtt kapussal a bajnoki, kupa és BL-szezon hátralévő hónapjainak – különösen az ETO-nak, amely még mindig nem adta fel címvédő álmait. A klubnak mindössze 8 nap állt rendelkezésére, hogy megoldást találjon a helyzetre. 

 

„Ahogy korábban, úgy ezúttal is rögtön előre néztünk, és elindultunk, hogy a helyzetből kihozzuk a maximumot. A lehetőségeinket felmérve úgy gondolom, hogy nagyon jól sikerült az igazolásunk, hiszen Kari Aalvik Grimsböszemélyében a világ élvonalába tartozó játékossal szerződtünk, méghozzá 2,5 évre. Kétszeres olimpiai bajnokként, világbajnokként és Európa bajnokként nincs kétségünk, hogy Kari megállja majd helyét az ETO kapujában is. A legfőbb feladat most az, hogy a decemberi térdsérülését követő rehabilitációjából minél zökkenőmentesebben visszatérjen, és a csapatunk 
védőfalával minél gyorsabban összekovácsolódjon.” – nyilatkozta Kelecsényi Ernő klubelnök.

 

Kari Aalvik Grimsbö a decemberi Európa-bajnokságon porcsérülést szenvedett a jobb térdében, már az első, Románia elleni mérkőzésen, így a további meccseket ki kellett hagynia. Műtét, majd kéthónapos rehabilitáció várt rá, amely most ér véget. A Győr megkeresése után gyors döntést hozott, és hét végén családjával már Győrbe költözik: „Nagyon meglepődtem, egyben nagyon boldoggá is tett a megkeresés. Sokat jelent nekem, hiszen Győr egy régi tradíciókkal bíró klub, innen megkeresést kapni, ide tartozni nagy megtiszteltetés. Jelenlegi dán klubomat, a barátokat, társaimat ilyen hirtelen itthagyni nehéz, de ez egy olyan lehetőség számomra, amire nem tudok nemet mondani. Alig várom már, hogy Győrbe érkezzek, és megismerhessem a klubot, az embereket, a várost!” – fogalmazta meg az ETO új norvég kapusa. 

Kari a jövő héten elkezdi a közös munkát az ETO-val, és a remények szerint a következő BL-mérkőzésen már pályára tud lépni.