A korábbi hagyományok szerint ezen a napon koszorúzással és főhajtással emlékeznek Szigethy Attilára: 9.15 órakor a Városháza I. emeleti folyosóján, a Szigethy-emléktáblánál, majd 9.30 órakor a Dunántúli Nemzeti Tanács egykori működési helyén (Szent István út 5.), a Szigethy Attila domborműnél. A rendezvény központi programja 10.00 órakor a Bisinger sétányon álló Golgota emlékműnél kezdődik, ahol Borkai Zsolt polgármester ünnepi beszédét követően Kara Ákos, a megyei közgyűlés alelnöke tart megemlékezést, majd „A mi győri hőseink 1956” címmel a Keleti István Művészeti Iskola győri tagozatának ünnepi műsorát tekinthetik meg az érdeklődők, közreműködnek a Krúdy Gyula Gimnázium diákjai. Az irodalmi összeállítást követően koszorúznak és elhelyezik a kegyelet virágait.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Tűz az ottfelejtett olaj miatt, balesetek sora miatt szólt a sziréna
Nagyon sok helyre kellett a múlt héten elriasztani a tűzoltókat a múlt héten, főként balesetekhez, ahol vontatni, áramtalanítani kellett. Abdán az ottfelejtett olaj miatt kigyulladt...






