A kiállítás díszvendége Törökország, ígéretes úti célként India mutatkozik be; belföldi díszvendég Pécs, Európa Kulturális Fővárosa 2010-ben. Az idén a kiemelt belföldi téma a Magyar Turizmus Zrt. által 2010-re meghirdetett Fesztiválok Éve lesz. Az eseményen mind az MT Zrt. központi standja, mind pedig a turisztikai régiók standjai a Fesztiválok Éve jegyében jelennek meg. A szervezők mintegy 60 ezer látogatóra számítanak, csaknem ugyanannyira, mint tavaly.
Cikkünk frissítése óta eltelt 16 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
„A gyerek játszik, a szülő meg aggódik – de van megoldás”
Beszélgetés Szentiványi Ritával a gamer generáció mozgásszervi kihívásairól. A digitális világ ma már megkerülhetetlen része a fiatalok mindennapjainak. Tanulás, szórakozás, versenyzés – mind a képernyők...






