A megyei kormányhivatal tájékoztatása szerint december végén a munkanélküliek száma Győr-Moson-Sopronban 6437 volt, 9,9 százalékkal alacsonyabb az egy hónappal, és 44 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. A 3,1 százalékos munkanélküliségi ráta az egy évvel korábbinál 2,5, az előző havinál 0,4 százalékponttal jobb. Kara Ákos elmondta: ahogy hosszabb ideje, úgy most is a kormány által támogatott járműipari beruházások és azok egyre számosabb beszállítói működése az egyre javuló tendencia alapja. Egy év alatt Győrben 6,8-ról 3,8, Kapuvár térségében 5,4-ről 3,4, Mosonmagyaróvár körzetében 4,9-ről 3,1, Sopronban 3,6-ról 1,9, Csorna körzetében 4,5-ről 2 százalékra csökkent a munaknélküliségi ráta.
Cikkünk frissítése óta eltelt 13 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.
NEKED AJÁNLJUK
Egy szívbetegség-kalkulátor a rák kockázatát is jelezheti
Egy egyszerűnek tűnő ötletből születhet új megközelítés a rák megelőzésében: a kutatók szerint azok a kockázati kalkulátorok, amelyeket ma elsősorban szív- és érrendszeri betegségek,...






