Kezdőlap GYŐR Győr - Sport

Mervó és Kalmár döntött

Cikkünk frissítése óta eltelt 10 év, a szövegben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavulhattak.

A csoportot így vezető magyarok csütörtökön a nigériaiak 4-2-es legyőzésével rajtoló brazilokkal találkoznak.

 

E csoport, 1. forduló: 
Magyarország-Koreai NDK 5-1 (2-1)

New Plymouth, 2000 néző, v.: Bejarano (Costa Rica-i)
    gólszerző: Mervó (17., 49., 82.), Kalmár (33.), Forgács (60.), illetve Csoe (32.)

Magyarország: Székely György – Osváth Attila, Kecskés Ákos, Lenzsér Bence, Tamás Krisztián – Vida Máté, Berecz Zsombor (Nagy Ádám, a szünetben) – Kalmár Zsolt, Németh Márió (Forgács Dávid, a szünetben), Zsótér Donát – Mervó Bence (Nagy Dominik, 85.)

A mezőnyben ugyan kiegyenlített küzdelmet láthatott a közönség – az első félidőben még többet is birtokolták a labdát az észak-koreaiak -, ugyanakkor a kapu előtt egyértelműen a magyarok voltak a veszélyesebbek. Mervó Bence fejesgóljára érkezett észak-koreai válasz, de Kalmár Zsolt találatával a magyarok előnnyel térhettek pihenőre a szünetben.
A fordulást követően gyorsan eldöntötte az összecsapást Bernd Storck csapata, előbb Mervó Bence használta ki fizikai fölényét, majd a csereként beállt Forgács Dávid értékesített egy lecsorgó labdát. A hajrában Mervó Bence az alapvonalnál fektette el az észak-koreai kapust, majd éles szögből a hálóba lőtt, s ezzel a csodálatos góllal állította be a végeredményt.
„Nagyon fontos volt az első mérkőzés, hiszen bár jól sikerült a felkészülésünk és a felkészülési mérkőzéseink is, de itt tudtunk meggyőződni arról, hol tart valójában a csapat” – mondta Bernd Storck a lefújás után az mlsz.hu-nak. „Örülök, hogy sikerült bizonyítanunk, hogy a nemzetközi mezőnyben is tudunk nagyszerűen és eredményesen futballozni.”

Elárulta, hogy Észak-Koreáról előzetesen nagyon keveset lehetett tudni, látták ugyan a meccseiket, de kevés információ szivárgott ki arról, hogy milyen állapotban érkezhettek a vébére.
„Az első pillanattól kezdve kontrolláltuk a mérkőzést, és a mentális erőnket mutatja, hogy a sorsdöntő pillanatokból jól jöttünk ki, így a koreai egyenlítés után gyorsan visszavettük a vezetést, és a szünetben történt változtatások is hamar gólt eredményeztek” – értékelt a német szakember.  

 

a csoport másik mérkőzésén:
Brazília-Nigéria 4-2 (2-2)

    A csoport további programja:
    2. forduló, csütörtök:
Nigéria-Koreai NDK, New Plymouth 6.00 
MAGYARORSZÁG-Brazília, New Plymouth 9.00   
    3. forduló, vasárnap:
Brazília-Koreai NDK, Christchurch 7.00 
MAGYARORSZÁG-Nigéria, New Plymouth 7.00   

    A csoportokból az első kettő jut tovább, illetve a hat kvartett négy legjobb harmadikja is biztosítja helyét a nyolcaddöntőben.

 

(MTI)